Minden Nap Megéri Felkelni 6. Megbocsátás

Sziasztok! Köszönöm, ha olvasod ezt a bejegyzést. Kérlek, ha van hozzáfűzni valód vagy építő jellegű kritikád, írj nekem! :)
Megbocsátás. Egy hétköznapi szó, de úgy gondolom, hogy amit magába foglal, az közel sem hézköznapi. Sokan úgy gondolhatják, hogy értelmetlen erről beszélni, hiszen csak egy szó az egész: "megbocsátok" .
Tényleg csak ennyi lenne az egész és szót sem érdemel a téma? Nem hiszem.
Elnézve az embereket és legfőképpen saját magam, mindenképp kell erről szót ejteni.
Tudjuk egyáltalán, hogy mit is jelent igazából ez a szó, hogy megbocsátás?
Úgy tudnám leírni, hogy egy fajta elengedés. Elengedem a sérelmeket, amiket a másiktől kaptam és megkímélem magam attól, hogy a harag teljesen körbezárjon.
Ha erről az oldalról nézzük, máris többet jelent, mint amit eddig gondoltunk szerintem.
Sokakban ez a szó leginkább azt az érzetet kelti, hogy engedem másoknak, hogy kihasználjanak vagy hülyének nézzenek minket, elnézem másoknak, ha rosszat tesznek vagy olyan, mintha tudomást sem vennék a dolgokról.
Ez nem így van.
A megbocsátás leginkább azt jelenti, hogy átlendülsz a haragon és a sérelmeken. Felül emelkedsz és túl lépsz azokon, elengeded őket.
Most mondhatjátok, hogy ez szép és jó, de ilyet nem lehet csak úgy, hiszen ő ezt meg ezt tette velem stb. Kérdezem én, hogy attól, hogy haragszol és magadat felemészted ezzel (mert valószínűleg a sérelem okozójának kevesebb rossz származik a haragodból, mint saját magadnak) változtatsz valamin vagy elérsz valamit? Van értelme napokon, hónapokon, éveken át megkeseríteni magad?
Emberek vagyunk, érzelmekkel teli lények. A harag egy olyan érzelmi tehetetlenségig képes minket vinni, mikor már belülről érzed a fizikai fájdalmat és nem érted mi a baj. Gondoltál már rá, hogy az a baj, hogy nem tudod elengedni ami bánt?
Fiatal vagyok, de engem is bántott sok minden eddigi életem alatt. Amit megfigyeltem, hogy sosem tudtam SAJÁT MAGAMON túl lépni. MIndig magamhoz kanyarodtam vissza. Hogy én mit érzek, én mit akarok. Az eszembe sem jutott, hogy néhány helyzetben a másik felet is szemügyre kellene venni kicsit alaposabban. Az ő érzéseit és hogy ő mit akar.
A megbocsátáshoz szerintem kell egy olyan önzetlen szeretet, ami képessé tesz minket arra, hogy felül emelkedjünk, túl lépjünk és elengedjünk minden sérelmet, vádat, irígységet, haragot. Ehhez a szeretethez először magunkat kell rendbe tenni. Elfogadni magunkat olyannak amilyenek vagyunk, felismerni, ha változásra van szükségünk. Először magunkat kell szeretnünk, hogy másokat is tudjunk szeretni.
Hálás vagyok, hogy én ilyen fiatalon ráébredtem, hogy nem számít hány kiló vagyok, mennyi pénzem van, milyen magas vagyok, milyen színű a hajam. Én különleges vagyok úgy, ahogyan vagyok. Nincs még egy ilyen ember mint én. Nincs még egy olyan ember, mint TE. Így vagy tökéletes és értékes.
Bocsáss meg magadnak, fogadd el magad, emelkedj felül magadon és nézd meg, mi van körülötted. Nem csak te vagy különleges és csodálatos. MINDEN EMBER különleges és csodálatos.
MIért tennéd tönkre azt, ami különleges, miért tennéd tönkre magad? Engedd el ami bánt és nézz úgy az emberekre ezután, mint akik veled együtt különlegesek és csodálatosak. Fogadd el őket és szeresd az embert akkor is, ha megbántott. Lehet, hogy nem is tud róla, hogy neked ez bántó volt, lehet, hogy csak arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa őt is.
Engedd el ami téged bánt. Ha van valaki, akire haraggal, ellenszenvvel tekintesz, beszélj vele. Kérdezd meg hogy van, milyen napja volt és hallgasd meg őt. Lépj túl magadon néha és ne azt nézd, hogy te mit érzel. Nézd meg azt az embert is, aki megbántott téged. Fogadd el, hogy ő más mint te és bocsáss meg neki az előtt, hogy bármit is mondott volna.
Vedd fel a szeretet páncélját és erősebb leszel bármilyen katonánál itt a Földön.
Ha magadad szereted és elfogadod, ha magadnak meg tudsz bocsátani, akkor másokat is tudsz szeretni és efogadni.
Fogadd el a szeretetet és ne félj te is szeretni.
Köszönöm, ha elolvastad ezt a bejegyzést. Kérlek, ha van olyan ember az életedben, akire haraggal, ellenszenvvel, gúnnyal, irígységgel tekintesz, akkor békélj meg magaddal először és rendezd el ezeket a szálakat, hogy tudj nyugodtan aludni. Ne hagyd, hogy haraggal feküdj le este.
Efezus 4:26 "Még ha haragudtok is, de ne vétkezzetek!" Mielőtt a nap véget ér, szabaduljatok meg a haragtól!
1. Korinthus 13
"Ha képes vagyok emberek vagy angyalok nyelvén beszélni, de isteni szeretet nincs bennem, olyan leszek mint egy csendülő cintányér vagy zörgő cimbalom.
Ha megkaptam a prófétálás ajándékát, ha értek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban van, ha olyan erős hitem van is, hogy hegyeket mozdítok el vele - de nincs bennem isteni szeretet, az egész nem ér semmit!
Ha minden vagyonomat elosztom a szegények között, ha a testemet feláldozom, hogy elégessék - de isteni szeretet nincs bennem, semmit nem érek el vele.
Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke,
nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe, nem tartja számon, ha valaki rosszat tesz,
nem örül a gonoszságnak, de együtt örül a többiekkel az igazságnak.
Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart.
Ez a szeretet soha nem múlik el. Elmúlik a prófétálás, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás.
Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is .
Amikor azonban eljön a tökéletes, a töredékes dolgok elmúlnak.
Amikor gyerek voltam, úgy beszéltem, mint a gyerekek, úgy gondolkodtam, mint a gyerekek. De mikor felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat.
Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben néznénk. De amikor a teljesség eljön, mindent szemtől-szembe fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogy Isten engem ismer.
Addig pedig megmarad ez a három: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a legnagyobb. "
Mai dal: