ÉLETUTAK 2.

2017.07.13

Sziasztok! :)
Ez egy új fejezet a blogomban. Fogadjátok szeretettel tőlem és legfőképp azoktól, akik megosztják veletek életük útjait.

Az elkövetkezendő ÉLETUTAK bejegyzések többségénél álnevet fogok használni a személyek védelme érdekében. Megértéseteket köszönöm! :)
 

Gábor vagyok 29 éves.

Tizenhárom éves voltam, mikor majdnem minden nap busszal jártam iskolába és a buszsofőr minden alkalommal beszélt nekem Istenről.
Közel két évig.
Adott nekem könyveket, amik Isten létezését támaszották alá tudományos alapon. Ezen kívül sok sok igeverset mondott a BIbliából. Ahány könyve végén láttam megtérő imát, mindig elmondtam. (Persze tudtam, hogy attól, hogy elmondom az imát, még nincs borítékolva a megtérésem. Ahhoz a szívemben kell eldöntenem. )
Számomra ezek az információk, könyvek elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a szívemben is megtérjek.

Gyülekezetbe csak később, középiskolában kezdtem járni. Egy hónapban egyszer általában, mert  a középiskola (Kecskeméti Piarista Gimnázium) és szüleim is ellenezték, tiltották.
 Miután ezeket túléltem, sokáig  jártam még a gyülimbe (Hit gyüli), ami később személyes megbotránkozás miatt megszűnt.
 Nem voltam hajlandó más emberek dolgai miatt Istent otthagyni és évekkel később rátaláltam egy gyülekezet vezetőre, akit hatalmas Isten emberének tartok.
 A Piaristáknál 4 év háború volt, rengeteg napi megaláztatást kellett kiállnom, de mindig csak azt éreztem, hogy hazudnak nekem. 
Nem tudom miért, csak meggyőződésem volt, hogy hazudnak. (Ekkor kezdtem olvasni a Bibliát.)
 Nem volt semmi nagy jelenésem megtéréskor. Egyszerűen csak úgy éreztem, ez az egész így logikusan hangzik, nem találok kivetnivalót benne.
Gondoltam, hogy akkor legyen. Elfogadom, hogy Jézus Krisztus meghalt értem és mindenkiért 2000 éve a kereszten ls feltámadt a halálból, ezzel kiváltva minden bűnömet, felszabadítva mindenkit, aki elfogadja Őt. Így megtértem. 
 Semmit sem éreztem, hangot sem hallottam, csak eldöntöttem (mint kb, hogy lemegyek a boltba.)
A változás később jött, mikor a Piaristák támadtak és kijelentették, hogy maga az ördög szállt meg. Nem egyezett az ő vallásos tanításuk azzal, amit én a Bibliából tanultam...
 Isten ott volt velem és  megvédett a tévtanításoktól. Megmutatta, hogy merre kell mennem és mit kell követnem. Mindvégig a Bibliára (Isten szavára) hallgattam. 

Nem tudom. Úgy éreztem, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga és nem is értem, hogy miért nem jöttem erre rá hamarabb. 
 Mintha mindig is tudtam volna mindezt és most kezdene újra a felszínre kerülni. Mint mikor hosszú-hosszú évek után újra bicajra ülsz.
Megjelent bennem a meggyőződés. Tényszerűen tudtam ezeket és biztos voltam (vagyok) benne, hogy ez a valóság, ez az igazság, amit a Biblia mond. 
Ebben nem volt számomra érzelem. (Mindenkinél más persze. ) Csak logikán alapuló meggyőződés.
Semmi nagy lángoló szerelem, meg katarzis élmények. 

Mindig is a tények és bizonyítások embere voltam. Nekem bebizonyították, hogy mind ez igaz. Annyira megtámadhatatlanul, hogy 4 év alatt még a hitem felszínét sem tudták kikezdeni. 

Ha te is hasonló cipőben jársz, hogy hallottál már Istenről, de nem tudod eldönteni, hogy mi igaz és mi nem, ajánlom, hogy kezdj utána járni te is. Menj vissza a történelemhez és vizsgáld meg amit mondanak. 
Vedd kezedbe a Bibliát és olvas bele. Minden válasz benne van. 

(Nézz utána, hogy melyik az eredeti Biblia, hogy ne tudjanak félre vezetni. )

Én megtaláltam az igazságot és ha nekem sikerült, bárkinek sikerülhet. Hiszen Isten nem személyválogató. 
 :)

János 11:25-26
Jézus azonban ezt mondta: "Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, akkor is él, ha meghalt. Aki pedig él és hisz bennem, soha nem hal meg. Hiszed ezt?"

© 2017-2020 Minden Nap Megéri Felkelni személyes blog
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el