ÉLETUTAK 1.

Sziasztok! :) 
Ez egy új fejezet a blogomban. Fogadjátok szeretettel tőlem és legfőképp azoktól, akik megosztják veletek életük útjait.
Az elkövetkezendő ÉLETUTAK bejegyzések többségénél álnevet fogok használni a személyek védelme érdekében. Megértéseteket köszönöm! :)

Nos, ZIta vagyok, 18 éves

Amit rólam tudni lehet, egy kisvárosi művészeti gimnázium tanulója vagyok, immár 3 éve és most fogom az utolsó évetem elkezdeni.

Nagyjából normális gyerek voltam, néha-néha voltak rosszabb viselkedési kirobbanásaim, de mivel ezalatt igen kimagasló volt a tanulmányi eredményem, cuki, kedves, szépem mosolygó lány voltam, sokan szemet hunytak rá.

A bajok akkor kezdődtek, mikor elkezdtem az első évemet ebben a gimnáziumban. Hogy úgy tűnjön, én vagyok valaki, befestettem a hajam kékre. Illetve elkezdtem heavy metalt, hard rockot, death metalt, gót metalt hallgatni. A ruháimat is előbb-utóbb feketére váltottam.

Hamar kiderült, hogy annak ellenére, hogy feltűnő külsőm volt, nagyjából egy senkinek éreztem magam. Mások szemében a " mindig mosolygós, cuki lány" a "mindig mindenkit meghallgat a problémáival" lány voltam. Érdekes mikor én sírtam, szükségem lett volna valakire, valahogy mindenki elfordult.

Nagyjából az emberek többségének csak a lábtörlője voltam. Egy idő után besokalltam mindenki problémájától (főleg a sajátjaimtól) és nem tudtam már ezeket elhordozni, így nem engedtem, hogy én legyek a lábtörlőjük és otthagytak egyedül..

Itt kezdődött a depresszióm. Otthon sem volt éppen minden rendben (mint, ahogy sokunknál), így nem tudtam mibe elfojtani a fájdalmam. Maradt a kemény rock zene, illetve az alkohol.
Nem voltak barátaim, csak kocsmatöltelék emberekkel lógtam, mikor épp a ott voltam, illetve a sok tizenévessel, akik a diszkóban csápoltak részegen.15 évesen kezdtem, úgy, hogy a tesómmal elmentünk kutyát sétáltatni, és mielőtt hazatértünk, még megittunk egy sört a közelebbik kocsmában.. És akkor rájöttem, hogy ez "boldogít" ideiglenesen és aztán még több kellett..
Mivel egy idő után a kocsmát drágáltuk, mindig vettünk valami töményet, amit aztán valami nyitott helyen ittunk meg (park vagy csak sétáltunk az utcán és kortyolgattuk)... illetve az a személy akiknek a szülei nem voltak otthon, nála biztos ittunk aznap...
A másik kissé durvább, hogy épp egy akkori ismerősöm születésnapján, (aki velem egy korosztályú lány volt) akivel mindig együtt ittunk, elmentünk egy szórakozóhelyre ünnepelni, de előtte 6 liter vodkát hörpintettünk le, összesen 8 tizenéves lány.. Alig találtunk el a kb 500 méterre lévő szórakozóhelyre és ott majdnem megerőszakoltak..
Igazából a buliban egy srác minden szép és jót mondott nekem. Mondta, hogy szeretné, ha kint folytatnánk és persze bele mentem.. elkezdett fogdosni, és mikor rájöttem mit akar...... én azt nem akartam... és felnéztem az égre, és azt mondtam, hogy ha van Isten, akkor ez nem történik meg velem, (mindezt magamban, nem tudom miért pont ezt mondtam) és csak mondtam utána a srácnak, hogy én még ezt nem csináltam, és lehet, hogy nem is egy aznap megismert valakivel egy bokor mellet szeretném ezt...
(És sajnos van olyan lány, akit ismerek, és épp ezért is megtették ezt vele), de a srác minden kérdés nélkül elengedett, és annyit mondott: persze, akkor menjünk vissza.. És azóta nem járok szórakozóhelyekre..

Illetve mindig olyan helyen voltam, ahol vagy 20 ember körülöttem volt. Mind ittak, és sajnos az a személy vagyok, ha azt mondták, hogy ne legyek már a kis szende bárány aki nem iszik, mikor mindenki iszik, hát ittam.
Ha volt kedvem, ha nem...
Hihetetlen, hogy már lassan olyan voltam mint egy tizenéves alkoholista...

Abban az időben két dalt hallgattam. Egyik a Make me wanna die (magyarul: Meg akarok halni ), és egy olyan dal aminek a refrénje igy szól: 1,2,3,4 az ördög kopogtatott az ajtódon..
Azt hittem ez segít majd, de nem.. még mélyebbre süllyedtem. Mint ahogy írtam az előbb, 15 évesen kezdtem kocsmákba, illetve szórakozó helyekre járni. Itt már belül rohadtam szét.
Ja, és volt még egy dolog, az anorexia. (Amit csak akkor vettem észre, miután egy biológia órán kiderült, hogy jóval kevesebb a testsúlyom, mint kellene.) Számomra normális volt, hogy naponta egy kiflin élek.
Mikor korgott a gyomrom, el voltam gyengülve, ezekbe el tudtam folytani azt az érzést, hogy mennyire értéktelennek érzem magam, nyomorult vagyok, nincs az életemnek értelme.

Elmentem egy pszihológushoz, és azt mondta, hogy ha az iskolában maradok, akkor csak jobb lesz..
Hát nem, még rosszabb lett..

Még durvább zenéket hallgattam, már amik tényleg magáról a pokolról szólnak és arra szolgáltak, hogy becsapjanak és a démoni világ uraljon.
Ekkor erős fekete sminket is hordtam, nagyjából már úgy néztem ki, mint egy élő halott. (Ja.. úgy is éreztem magam.)Szeretném, hogy bárki, aki ezt olvassa, és ilyen zenéken él, csak tudja, azon a démonok uralkodnak és VALÓSÁGOSAK. Rohadtul be van csapva. Megemlítenék pár együttest: Rolling Stone's, Guns n' Roses, ACDC, Iron Maiden, The Pretty Reckless, stb... Sokan azt mondják, hogy nem érdekli a szöveg, csak "jó a ritmusa", de ezzel már beengedi azokat a rossz dolgokat, akiknek ezáltal a játékszerévé válik.

Ne érezd magad olyan rosszul, ha így jártál, mert azért mesélem el mindezt, mert van kiút.

Igazából életem ezen részének a tetőpotja egy öngyilkossági kísérlet volt.
Sokan mondták az iskolámban, hogy annyira depressziósak, hogy megölnék magukat. Nos, én nem csak mondtam, hanem tettem.
És amit tényleg Istennek hálálhatok meg, élve megúsztam. (Most abba nem mennék bele, hogy ez hogy történt, a lényeg, hogy túléltem, a következmény annyi volt, hogy 3 napig kórházban voltam.)

Mint minden tini, én is kerestem arra az egyszerű vagy talán mégsem olyan egyszerű kérdésre a választ, hogy mi az élet értelme, mi a célja. És igazából nem tudom, hogy ez imának számított-e, de Istent megkértem, hogy mutassa meg, hogy valójában Ő ki.. Meg akartam ismerni azt az Istent, akiről mindenki beszél, vallásokon belül, de vajon létezik-e a valláson kivül valami?!
És itt azt mondtam, a kórházi ágyamban, hogy ha Ő van, én meg akarom Őt ismerni, nyitott voltam az igazságra.. Ha nincs, akkor meg csessze meg mindenki és jön a következő próbálkozás az életem elvesztésére..

Mérhetetlen hálás vagyok annak a misszionárius házaspárnak, akik épp akkor kezdtek el szolgálni, gyülekezetet alapítani a városomban.
És ahogy a Biblia mondja (és ők engedelmeskedtek neki): Menjetek és tegyetek mindenkit a tanítványommá az egész Földön (Máté 28:19)

Hát ez történt velem...

Rájöttem, hogy a Biblia által egy olyan szerető Istent ismerhetek meg, aki VALÓSÁGOS és nem számít, hogy az életben mit rontok el vagy mit nem, mekkora a karrierem stb. Attól vagyok értékes, hogy ez a szerető Isten, akiről a Biblia beszél, az Ő Fia vére által a gyermekének hív engem.
Miután megtértem, azokkal az emberekkel megszakadt a kapcsolatom, akikkel ittam és buliztam, hisz én új ember lettem és nem tudtam a régiekkel azonosulni. Semmi más nem kötött mindket össze csak a szórakozás.. Hálás vagyok Az Ur Jézusnak, hogy adott olyan barátokat ahol Ő köt minket össze.

Lehet egy boldog életed, ha nyitott vagy arra, hogy a Biblián keresztül Isten megmutassa neked azt, hogy Ő kicsoda valójában.
A Biblia azt mondja: Boldogok és áldottak, akik felismerik, hogy szükségük van Istenre (Máté evang. 5:3-Egyszerű fordítás)

Ahogy elfogadtam Jézust a személyes Megváltómnak, teljesen megváltozott az életem.
Semmihez sem hasonlítható ez az életem, ami most van. Elvesztettem a barátaim, és Isten százszorosan vissza adta, de mindez semmi ahhoz képest, hogy Istennel tényleg élő kapcsolatom lehet. Létezik a rossz, de hidd el, a világosság ragyog a sötétségben, és sokkal nagyobb tőle.